Tényleg rosszul eshetett Lázárnak a Csányi-féle szűkkörű sajtóbeszélgetés. Nem is az, amit mondott a bankvezér, hanem az a szűkölő kacaj, amit a meghívott újságírók hallattak a trafikos utalás után.
Tudom, sokan eljátszottak már a gondolattal: mi lesz a Viktor nélküli úgynevezett jobboldallal? Milyen lesz az Orbán nélküli Fidesz? Mi van akkor, ha megzakkan a fővezír. Elvégre ő sem bírhatja, hogy egymással homlokegyenest ellenkező dolgokat kiáltson ki igazságnak először tíz, majd öt, később három, mostanában egy éven belül. A tízet a rugalmas gerinc elbírja, az öt az már xanaxos, a három már elég neccesnek tűnik, az egy pedig valahol a skizó tájékát jelenti. Tudom, szeretik mindkét oldalon ezt valami politikai nagyságnak/elvtelen populizmusnak és egyben kommunikációs mesterműnek beállítani. Az is valahol. De ezeket a gyors 180 fokos fordulatokat az ember tartósan elviselni - és itt lassan évtizedekről beszélünk - szerintem nem bírja. Ezt a Fideszt Orbán tartja össze. Ha megrendül az egészsége, akkor vége a történetnek. Mi következik ezután? A pénz mentén szakadnak szét a láncok.
Nyerges, Simicska és a slepp. Hogy ki áll majd ki mögé, ki kitől kér védelmet/kit fog zsarolni, az már a politikai fantasy világa. Teszem hozzá gyorsan: kíváncsi lennék egy századvéges elemzésre erről, szigorúan persze hétszámjegyű összegért. Mindegy..Próbálom elképzelni Lázár Jánost ezen a sakktáblán. Mit beszélek, legyen inkább terepesztal, azon könnyebb elhelyezni a stadionokat.
Szóval nézem a nol.hu fotóját Jánosunkról. Erős, magabiztos ürge a lehető legjobb pozícióban, kasszakulccsal a kezében. Politikai hátországa erős, bírja Orbán bizalmát. Nyilvánvaló, hogy a trafiktörténet kapcsán is sok lekötelezettje lehet már. Tehetséges politikus, megtanult kiválóan kommunikálni, bejárta a szamárlétrát, megkötötte már azokat az alkukat, amiket meg kellett kötni. Ki lehet az ellenfele ebben az elképzelt szituációban? Bárki is jár a fejemben az “erős emberek” közül, egynél sem áll össze ennyire a kép. Jó persze, a politika igenis tartogat meglepetéseket, meg persze nem feledkezhetünk el a Rogán Ceci férjéről sem, bár őt szerintem más tésztából gyúrták.
Nézzük hát ebben a gondolatmenetben a Csányival folytatott hidegháború újabb határkövének tételmondatát: “Csányi Sándor az ország első számú uzsorása"! Ahogy az Index is beszámolt róla, Lázár emberei pontosan tudták, hogy ezekért a mondatokért hülye az, aki nem perel. Csányi pedig minden, csak hülye nem. Mit üzen vele az államtitkár? Egyszerű: perelj bammeg, ki nem szarja le! A bíróság akár el is ítélhet - hozzáteszem el is fogja -, nem oszt, nem szoroz. Kifizetem, amit ki kell, meg majd kreálok egy pávatáncos bocsánatkérést is ha muszáj, mert így is jól jövök ki belőle. Mert ez a faszi tíz év múlva büszkén fog visszaemlékezni erre az időszakára: nekiment a legnagyobb oligarchának, és erkölcsi győzelmet aratott fölötte. Nem hiába ez a duma: „Meghunyászkodom, és tudomásul veszem, hogy ilyen-olyan jelzőkkel illet”. Jó vagy János! Főleg ezzel kombóban: "Hiszek az igazamban, és ezért mindig, minden szavamért vállalom a felelősséget. Nyugodtan állok bármilyen bíróság elé".
Te tudsz Öreg..És nem marad el a tus végén: “Csányi Sándornak jó egészséget kívánok!” Off. Tényleg rosszul eshetett Lázárnak a Csányi-féle szűkkörű sajtóbeszélgetés. Nem is az, amit mondott a bankvezér, hanem az a szűkölő kacaj, amit a meghívott újságírók hallattak a trafikos utalás után. Az ilyen típusú embert, mint a Lázár lehet utálni, emlegetni a felmenőit, isteníteni vagy félni tőle (valószínűleg ezt szereti a legjobban), de kiröhögni nem lehet. Azt már nem! Lázár azt is hozzátette mellékesen: szükség esetén az Országgyűlésben tájékoztatja képviselőtársait a mentelmi jogával kapcsolatos döntéséről. Faja! Szóval azt is leméred közben, hogy a saját frakciódban ki mennyire lekötelezettje a Csányinak. Mert hogy vannak ilyenek, az biztos. És készülni kell a posztviktori időkre. Tudni kell, ki hová tartozik.
Ügyes politikus a Lázár János. A saját szempontjából jó ellenfelet választott. Ebből a háborúból, mármint ami a nyilvánosság előtt zajlik Csányival, szerintem nem tud rosszul kijönni. Nem hiába növesztett szakállt. Ha csatába mész, ki is kell nézned valahogy. Csak így vesznek komolyan. Nekünk pedig komolyan el kell játszani a gondolattal: ebből a figurából egyszer az ország miniszterelnöke lehet.