José Mujica, Uruguay elnöke több felmérés szerint is a világ legszegényebb államfőjének számít: nem költözött be az elnöki palotába, szerényen él, fizetésének 90%-át pedig jótékonysági célokra fordítja. Az elnök mégsem ért egyet a ráakasztott jelzővel. Saját bevallása szerint ugyanis nem szegénységben él, hanem csupán képes bizonyos dolgokról lemondani.
Mujica egyike volt az uruguayi diktatúra által fogvatartott politikai túszoknak. 15 évet volt börtönben, s ez idő alatt rájött, hogy rengeteg fölösleges problémát gyártott saját magának azzal, hogy pénzt akart szerezni igényei kielégítésére. Ugyanis eközben nem jutott ideje arra, amivel tényleg szeret foglalkozni.
Az elnök mélyen elítéli a fogyasztói kultúrát, az itt látható videón a piacgazdaságról, fogyasztói társadalomról, túlhajszolt életről beszél, szembeállítva azokat az emberi élet igazi céljával, a boldogsággal.
Beszéde méltatlanul kevés médiafigyelmet kapott, holott néhány perc alatt többet mond, mint sokan húsz év alatt. José Mujicaról sok politikus példát vehetne. Természetesen nem várom el a kormányfőnktől, hogy kertészkedésből tartsa el magát, de jó lenne, ha Magyarországnak is több olyan politikusa lenne, aki nem bort iszik és vizet prédikál.