Az építész szakma egy része petíciót indított a Városliget lerombolása ellen. Az építészek a szakmai előkészítést hiányolják, illetve megkérdőjelezik, annak értelmét is. A tervek szerint a Városligetben építenék fel a múzeumnegyedet, amit Tarlós István főpolgármester még a ciklus elején a kormányzati negyed helyén képzelt el. Az építészek mellett civilek is tiltakoznak a park “barbár” beépítése ellen, a kormányzati kommunikáció szerint azonban ennek ellenére nőni fog a zöldterületek aránya. Mindenesetre a múlt héten elindult a nemzetközi tervpályázat az öt épület koncepciójára. A tervezett múzeumnegyed már csak azért is érdekes, mert a kivitelezés alsó hangon is 150 milliárd forintot emésztene fel.
Az építész szakma egy része tiltakozik és petíciót indított a Városliget megmentéséért, féltve annak zöldterületeinek eltüntetését. A tiltakozók szerint hiányzik a megfelelő szakmai előkészítés, illetve azt is értelmetlennek tartják, hogy öt múzeumot tegyenek egy helyre. A civil és társadalmi egyeztetések és hatástanulmányok elmaradása nem idegen a kormányzattól. Ráadásul veszélyes precendens teremtettek azzal, hogy elvették a XIII. Kerülettől a Margitszigetet, illetve a Normafát is igyekeznek átalakítani. A Városligetet nem vették a el a Papcsák vezette zuglói önkormányzattól, de a Városliget jövője így kérdéses lehet.
A kormányzat szerint minden rendben
Kormányzati részről azonban nem aggónak emiatt, sőt szerintük növekedni fog a tényleges zöldterület nagysága. Sőt, arra is ígéret van, hogy hogy sportpályák nem fognak elveszni a Ligetből, legfeljebb más helyre kerülnek majd. Baán László szerint június 30-áig a főváros fogja szabályozni, mekkora lesz a zöld felület aránya. Most 60 százalékosnak mondta a tényleges zöld terület nagyságát, ám "ez a zöld felület nőni fog a fejlesztések során". Baán a projektet ért kritikákra úgy válaszolt, hogy voltak konzultációk civil szervezetekkel (akiket természetesen nem nevezett meg). És persze lesznek lakossági fórumok is.
Megéri ez nekünk?
Eddig csak 70-80 milliárd forintról volt szó a tervvel kapcsolatban viszont, viszont az egész beruházás 150 milliárd forintba kerülne (a Liget teljes felújítása is ugyanennyibe fáj). Eredetileg uniós forrásból történt volna a finanszírozás, de úgy tűnik a mégis költségvetési forrásból valósul meg. A miniszteri biztos szerint a Múzeumi negyed évi egymillió turistát vonz majd a fővárosba (természetesen mindenféle hatástanulmány nélkül).
És hogy kapcsolódik ehhez, hogy a miniszterelnök a Sándor-palotába költözzön?
A tervek ahhoz kapcsolódnak, hogy a kormány Néprajzi múzeum Kossuth téri épületébe költöztetné vissza a Kúriát. A Nemzeti galéria átalakított tereibe pedig a köztársasági elnök költözne be. Így a megüresedő Sándor-palotába a mindenkori miniszterelnök költözhetne be. Persze, erre csak hosszú idő múlva kerülne sor. De a Liget-projektet már 2018-ra beakarják fejezni.