Utáljunk álláskeresést, álláshirdetéseket, és utáljuk az állásinterjúkat is. A legrosszabb az egészben a kiszolgáltatottság, hiszen legtöbben szívesen vállalnánk munkát, mégis szinte kuncsorognunk kell azért, hogy dolgozhassunk. Az interjún fölényeskedve tesztelgetnek, ferdítenek, és hülyébbnél hülyébb kérdéseket tesznek fel. Jöjjön 5+1 ok, amiért az állásinterjúkat is utáljuk:
1. "Miért jelentkezett a munkára?"
"Mert kell a pénz." De ehelyett, mint egy robot, felmondjuk a motivációs levelünk tartalmát: felsoroljuk azokat a kompetenciákat, amiket leírtak az álláshirdetésben, hogy igen, én annyira olyan vagyok, és ezért annyira nekem való a leírt munkakör, ami persze végtelenül érdekes is számomra. Miért nem olvasta el a motivációs levelemet, ha már kért olyat is? Egyébként meg honnan tudhatnám, hogy miért vagyok alkalmas pont erre a munkára, ha még el se mondta, hogy valójában mit kell csinálni? Még egy adminisztrátor munkája is más és más különböző cégeknél.
2. Teljesen más feltételek
Elmondom, mi fogott meg a munkában, a HR-es pedig elmondja, hogy valójában egészen mást kell csinálni, mint amit meghirdettek. Esetleg a helyszínen közlik csak, hogy a "magas fizetés" jutalékos rendszert jelent. "Hát akkor ez félreértés, hehe, valószínűleg mi fogalmaztunk rosszul- " - derül ki a kiöltözés, egy óra utazás és háromnegyed óra logikai teszt után...
3. Tabu fizetés
Az állásinterjúk egyik legszigorúbb szabálya, hogy a fizetés tabu, míg ők szóba nem hozzák. Ha mégis megkérdezed, mennyi az annyi, úgy néznek rád, mint a véres rongyra. "Erről a második körben szoktunk beszélni." Pedig én is szívesen eldönteném, hogy a fizetés függvényében megéri-e visszamennem a második körre, pláne azok után, ha az interjún kiderült, hogy nem is az a munkakör/feltételek/időbeosztás, mint ami nekem megfelelne.
4. Rossz tulajdonság
Az interjú legrosszabb része, mikor mondanunk kell magunkról egy rossz tulajdonságot. A gyengeségeimről még a legjobb barátommal sem beszélek szívesen, nemhogy egy vadidegennel. Meg hát most komolyan... ki fogja egy állásinterjún őszintén bevallani, hogy lusta, szétszórt, feledékeny, tiszteletlen, sokat iszik, nem szokott fürdeni, vagy veri a feleségét. Ezek helyett maradnak a túlzottan szorgalmas, túlzottan felelősségteljes, stb. HR-eseket kielégítő válaszok. Bár ilyenkor legszívesebben visszakérdeznék: Neked mi a rossz tulajdonságod, hát a vezérigazgatónak?
5. Stresszhelyzet
Az állásinterjúkon előszeretettel hoznak minket stesszhelyzetbe, hogy lássák, mennyire vagyunk terhelhetőek. Van ahol interjú közben hirtelen nyelvet váltanak. Van, ahol a tesztet egy ablaktalan lyukban kell írni (talpig puccban persze), miközben a falon lévő egyméteres óra hangos TIK-TAK TIK-TAK-kal jelzi az idő múlását... Nyilván vannak olyan munkakörök, ahol fontos a higgadtság, de egy állásinterjú - ahol eldől, lesz-e megélhetésünk a következő időszakban - már alapból stresszes. Az ilyen tesztek pedig inkább megalázóak, mint a bizonyítási vágyunkat erősítik.
+1 Nem értesítenek
Felkészülünk, kiöltözünk, megborotválkozunk, öltönyt/magassarkút húzunk, beutazunk a helyszínre, mosolygunk, ügyelünk a testbeszédünkre, tesztet írunk, az "állásinterjú-etikai kódex" szerint a istent játszó HR-es hülyébbnél hülyébb kérdéseire válaszolgatunk, intelligens és érdeklődő kérdéseket teszünk fel, elbúcsúzunk, és várjuk a visszajelzést. Illetve várnánk. Nem arról, hogy felvettek, hanem bármit. Ám ha nem minket választottak, akkor a legtöbb helyen még ezzel sem tisztelnek meg minket. Az egész álláskeresésre jellemző fölényességüket még az interjú után is érzékeltetik.
