Ha élet- és emberismeret híján esetleg azt gondolnánk, hogy a pofátlanságnak van határa, látogassuk meg a Nemzet Főtere-projekt honlapját. Ezen ugyanis megmagyarázzák, hogy miért van szükség a Kossuth tér átépítésére.
Természetesen a szobrok és a fák eltávolítása egyértelműen a demokráciát szolgálja. A hűséges kormánypárti lap, a Heti Válasz segítségével mutatják be, hogy miképpen. A videóból kiderül: az egész műsor arról szól, hogy az emberek közelebb juthatnak majd a Parlamenthez, mert kisebb lesz a biztonsági zóna – sőt, egyszerűbb lesz tüntetni is.
Ebből jól látható, hogy a Fidesz igenis kormányváltásra készül. Egyetlen kormánypárt sem gondolkodna ugyanis azon, hogy megkönnyítse az ellene tüntetők dolgát. A Fene Nagy Demokratikus Átépítés igenis arról szól, hogy ellenzékben ismét az utcára vonulhassanak, és ezután még jobban elfoglalhassák a Kossuth teret. Legfeljebb most nem kell majd a tüntetőknek mindent összevizelni, hiszen lesznek a téren nyilvános vécék, amúgy pedig lepisilhető zöld terület nem nagyon marad.