Mesterházy Attila mondta ki blogjában azt, amire szinte mindannyian vágyunk: Magyarországnak mosolyokra van szükség és egymás felé nyújtott kezekre. 

„Belátom, nem egy nagy vízió, nincs benne nyoma se azonnali bérduplázásnak, se az ázsiai pusztákra való visszaköltözésnek, sem centrális erőtérnek. Semmi grandiozitás, csak egyszerű, hétköznapi békevágy.”

Ahogy Mesterházy is utalt rá, sok feszültség, vita, és útkeresés után ugyan, de a demokratikus ellenzék végül a teljes körű összefogást választotta. Az MSZP elnöke azt is leszögezte, hogy senkit nem fognak az út szélén hagyni: „itt csak a Simicska-Orbán maffiakormány fog menni a levesbe!”

Olyan erős egyéniségeknek, nagy pártvezetőknek, mint Mesterházy, Bajnai vagy Gyurcsány minden bizonnyal nehéz volt belátni azt, hogy egymás nélkül nem megy. Az eredeti elképzelésből mindenkinek engednie kell. Ezt látta be Bajnai is, aki visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől, és ezért van helye a Demokratikus Koalíciónak is a választási együttműködésben politikusaival, tagjaival, aktivistáival és támogatóival együtt.

A kompromisszum a politikusok számára is kompromisszum. A szövetség tagjai tudják, hogy nem fogják megkapni azt, amit eredetileg szerettek volna. De a kompromisszummal elérhetnek egy sokkal nagyobb közös célt. Mesterházy azt ígérte: „a végén nem csak mosolyogni, hanem nevetni is lesz okunk. Mindannyiunknak, együtt!”